2013. november 16., szombat

Bill Bright - Hogyan tapasztalhatjuk az adakozás kalandját?


A tömör, áttekinthető füzetekből álló sorozat célja, hogy “kezdő” hívők számára összefoglalja a keresztyén élet alapjait, nagy hangsúlyt helyezve az elvek és gyakorlat egységére. Fő témakörei az üdvbizonyosság és a bűnbocsánat kérdése, a Szentlélekben járás, a bizonyságtétel, a szeretet, az imádság és az adakozás; remélt eredménye pedig megváltozott, valódi gyümölcsöket termő életek sokasága.


2013. november 9., szombat

Bill Bright - Hogyan lehetünk gyümölcsöző bizonyságtevők?


A tömör, áttekinthető füzetekből álló sorozat célja, hogy “kezdő” hívők számára összefoglalja a keresztyén élet alapjait, nagy hangsúlyt helyezve az elvek és gyakorlat egységére. Fő témakörei az üdvbizonyosság és a bűnbocsánat kérdése, a Szentlélekben járás, a bizonyságtétel, a szeretet, az imádság és az adakozás; remélt eredménye pedig megváltozott, valódi gyümölcsöket termő életek sokasága.


2013. november 2., szombat

Bill Bright - Hogyan segíthetjük elő a nagy küldetés teljesítését?


A tömör, áttekinthető füzetekből álló sorozat célja, hogy “kezdő” hívők számára összefoglalja a keresztyén élet alapjait, nagy hangsúlyt helyezve az elvek és gyakorlat egységére. Fő témakörei az üdvbizonyosság és a bűnbocsánat kérdése, a Szentlélekben járás, a bizonyságtétel, a szeretet, az imádság és az adakozás; remélt eredménye pedig megváltozott, valódi gyümölcsöket termő életek sokasága.



2013. október 19., szombat

Marilyn Hickey - Szabadulás a generációs átokból


Marilyn Hickeyről azt állítják, hogy szavai titkokat lepleznek le. Az egész földkergeségen ismertek egyszerű de mégis magával ragadó Biblia magyarázatai, segítségével ezrek és ezrek jöttek már ki a győzedelmes életre vereségeikből.
Isten arra használja őt, hogy beborítsa a Földet az igéivel.
Rádió, televízió, műholdak, könyvek, hang és videó kazetták valamint biblia találkozók segítségével.
Segélyakcióival folyamatosan ételt és Bibliát juttat el a többi között Etiópiába.
Lengyelországba a Fülöp szigetekre és Kínába.
Marilyn bátorító üzenete ma minden hívőnek ezt: Jézus hatalmasan él bennünk s ez lehet a sikeres és boldog életünk alapja.
Szolgálata mellett Marilyn elfoglalt feleség, anya és háziasszony. Férje Wallace Hickey a Colorado állambeli Denver város Boldog egyházának pásztora.


2013. október 13., vasárnap

Bill Bright - Hogyan vezethetünk másokat Krisztushoz?


A tömör, áttekinthető füzetekből álló sorozat célja, hogy “kezdő” hívők számára összefoglalja a keresztyén élet alapjait, nagy hangsúlyt helyezve az elvek és gyakorlat egységére. Fő témakörei az üdvbizonyosság és a bűnbocsánat kérdése, a Szentlélekben járás, a bizonyságtétel, a szeretet, az imádság és az adakozás; remélt eredménye pedig megváltozott, valódi gyümölcsöket termő életek sokasága.



2013. október 6., vasárnap

Bill Bright - Hogyan telhetünk meg szentlélekkel?

TOVÁBBADHATÓ ALAPIGAZSÁGOK


A tömör, áttekinthető füzetekből álló sorozat célja, hogy “kezdő” hívők számára összefoglalja a keresztyén élet alapjait, nagy hangsúlyt helyezve az elvek és gyakorlat egységére. Fő témakörei az üdvbizonyosság és a bűnbocsánat kérdése, a Szentlélekben járás, a bizonyságtétel, a szeretet, az imádság és az adakozás; remélt eredménye pedig megváltozott, valódi gyümölcsöket termő életek sokasága.


2013. szeptember 28., szombat

Georg B. Brinke - Nóé, Krisztus hét szava a kereszten


Nóé
17 elmélkedés Nóéról .

Krisztus hét szava a kereszten
Georg B. Brinke rövid írásában sorra veszi Jézus Krisztus kereszten kimondott szavait, ezzel bemutatva a tökéletes ember, Jézus Krisztus mindhalálig Istenhez való hűségét, engedelmességét, az emberek iránti szeretetét és azt, ahogy a kereszten a próféciákat is sorra betöltötte.

2013. szeptember 1., vasárnap

Lothar Gassmann · W. J. Ouweneel · Jakob Hitz - New Age

Jön az egységes világvallás? / Okkultizmus és keleti misztika / Taizé – az evangéliumi mozgalom?


Lothar Gassmann: New Age Jön az egységes világvallás? 3. oldal
Csoportdinamika – Út az egységes világvallás felé?
Pozitív gondolkodás és olyannak lenni, mint Isten – Joseph Murphy önmegváltás-vallása
Milyen magatartást tanúsítsunk a New Age-dzsel szemben?
Utószó – Levél az olvasóhoz
Függelék: A keresztyén „fordulópont” (Hanspeter Schmutz); Ne aggódj a jövő felől (Rodewald Magdaléna)
Egy világ – egy vallás?
New Age kontra Biblia
Mit mond a Biblia az egységes világvallással kapcsolatban?
Az új kor elkezdődött (vers)
W. J. Ouweneel: Okkultizmus és keleti misztika 103. oldal
Jakob Hitz: Taizé-az evangéliumi mozgalom? 137. oldal
Göllner Pál, Farkas János: Megfontolásra ajánlott kérdések a taizé mozgalommal kapcsolatban

2013. július 28., vasárnap

Modersohn Ernő - Az ördög igézetében


ELŐSZÓ   A   MAGYAR   FORDÍTÁSHOZ
Már évekkel ezelőtt helyezte Isten a szívünkre, hogy Modersohn lelkész könyvét: ,,Im Banne des Teufels" magyar nyelven is kiadjuk. Azóta egyre sürgősebbé vált e könyv megjelenése. Amint Modersohn előre megjegyzi, az ellenség itt is elkövetett mindent, hogy megakadályozza  e könyv magyar kiadását.
Aki először vállalkozott a könyv fordítására, sehogyse tudott hozzáfogni. Állhatatosan imádkoztunk a könyv megjelenéséért. Feleletként jött a mostani fordító levele, melyben egy Modersohn-könyvet kért lefordításra. Sok minden akadályozta ebben. így nem tudta olyan gyorsan elvégezni, mint ahogy szerette volna. Azután még több kézen ment keresztül, hogy minél hűbb mása legyen az eredetinek. A könyv kiadása egyre kitolódott. Több mint egy éve, hogy húzódik a dolog. Közben megtapasztalhattuk mi is az ördög hatalmát, úgy, mint még soha. Egyre többen kerülnek az ördög igézete alá, éspedig közvetlen közelünkből ragadja el áldozatait. Hasonlóan ahhoz a kis madárhoz, amely a kígyó tekintetének bűvölő hatása alatt egyenesen besétál annak kitátott torkába. Nem lehet tovább tétlenül nézni az "ördög garázdálkodásait. E könyvvel mi is megindítjuk a hadjáratot a pokol uralma ellen. Kérjük imádkozó testvéreinket, hogy kitartóan vigyék az Úr elé, hogy sok szegény lélek felszabadulva hirdesse Jézus győzelmét az ördög hatalma felett s hogy őrizzen meg az ördög dühe ellen.
Kassa,  1942 Adventjén.

ELŐSZÓ AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK KIADÁSHOZ
Ezzel a könyvvel nem akarok tudományos kutatást nyújtani az okkultizmus sötét birodalmáról. Lelkigondozói szolgálatot szeretnék végezni, éspedig elsősorban azoknak, akik a varázslás bűnei által az ördög hatalmába jutottak és nem tudják, hogyan szabadulhatnának meg. Szeretnék nékik segíteni, tanácsot adni és megmutatni a szabadulás útját. Azután azoknak is szeretnék szolgálni, akik az ördög hatalmában vannak és nem is tudják ezt. Szeretném őket felvilágosítani. Megmutatni nekik azt, hogy milyen veszedelmes és milyen súlyos következményekkel jár a kártyavetéssel, jóslással, ráolvasással, spiritizmussal, hipnózissal és magnetizmus-sal való foglalkozás, hogy bennük is feléledjen a sötétség hatalmából való szabadulás vágya. Harmadszor pedig azoknak szeretnék szolgálni,  akik arra vannak  hivatva, hogy  Isten igéjét hirdessék és lelkigondozást végezzenek. Túl kevés szó esik a varázslásnak oly nagyon elterjedt bűneiről. Pedig ez az oka annak, hogy olyan sokan nem tudnak hithez és békességhez jutni.
Lehetőleg csak tanúkat szólaltatok meg, akik saját tapasztalataikat mondják el. Ilyen bizonyságtételek rendszerint jobban hatnak minden tanításnál.
Már mialatt ezeket a cikkeket hetilapomban a „Heilig dem Herrn"-ben közzétettem, sok levelet kaptam, amelyekben azt írják: „Most döbbentem csak rá, hogy miért nem jutok előbbre a lelki életben."
Bár derítene ez a könyv némi fényt erre a sötét birodalomra, hogy a lelkek felismernék megkötözöttségüket és Isten gyermekeinek   csodálatos  szabadságára   eljutnának.
Bad Blankenburg, Thür.  Wald,  1924 nyarán.
MODERSOHN ERNŐ


2013. július 14., vasárnap

Claudio Freidzon - Éhezlek Szent Szellem


"Claudio Freidzon ebben a rendkívüli könyvben kihívást intéz a keresztények felé. Egy mély és nagyszerű kapcsolatra hívja őket a Szent Szellemmel. Hogyan lehetséges ez? A szerző nem hagyja szomjasan olvasóit. Őszintén megosztva saját tapasztalatait rámutat azokra az állomásokra, melyeket végig kell járnunk. Az éhezlek Szent Szellem című könyv segítségével, az olvasó majd...
- Egy új vágyat érez a Szent Szellem keresésére és megismerésére. Úgy szeretné majd megismerni, mint személyt és nem csupán az általa nyújtott áldásokért keresi Őt.
- Élveztetes tanítást talál a gyülekezeti kapcsolatokról, az egyéni lelki életről és az élő istentiszteletről, amely a Szellemben való dicsőséges élet cstornája.
- Megismeri Isten szolgájának drága tapasztalatait és ez felekezet benne egy valódi éhséget Isten Szelleme iránt.

Claudio Freidzon, a "Rey de Reyes" Gyülekezet pásztora Argentínában, Buenos Aires Belgrano városnegyedében. Mióta az Úr forradalmasította életét, nagyméretű "hadjáratokat" folytatott különböző amerikai, európai és afrikai országokban. Isten dicsőségével teljes, erőteljes szolgálata videofelvételeken keresztül szó szerint bejárta a világot. Mindenfelé az ébredés óriási bizonyságai és a Szent Szellem friss kenete által átalakított életek maradtak szolgálata nyomán."




2013. június 29., szombat

Stanley Howard Frodsham A hit apostola


Sokan kérdezhetnék: „Volt valami szellemi titka Smith Wigglesworthnak? Miben állt az ő nagy ereje?” Szellemi életének két fő tényezője a következő volt: összeköttetésben volt Isten Szellemével és bízott Isten Igéjében. Ezek voltak az alapjai szent vakmerőségének és állandó merész tetteinek. Éppoly kiváló volt úgy is, mint igehirdető és úgy is, mint a Szellem embere. Kijelentette: „A könyv az észt táplálja, Isten Igéje pedig a lelket. Nekünk emelkedettebb lélekre van szükségünk, olyan lélekre, amely Isten szeretetének illatát árasztja, amely előremutat és megmutatja nekünk Isten hatalmát.”

Albert Hibbert Egy Isten szíve szerint való ember – Smith Wigglesworth


Mint John Bunyan, az üstfoltozó, a „Zarándok útja” szerzője, Smith Wigglesworth is Bradfordból származott és éppen olyan páratlan és eredeti személyiség volt. 
Isten csodálatos módon készítette fel az evangéliumi szolgálatra. Istennel járt és Krisztus az élete volt. Mint a „hit egy apostola” számtalan ember számára jelentett áldást. 
Ez a könyv segítségünkre lehet abban, hogy az Ő szolgálatának, tejhatalmának és erejének a titkát megismerhessük, hogy Jézus visszajövetele előtt ezekben az utolsó időkben odaszántabban és hatékonyabban dolgozhassunk Isten országáért.




2013. május 15., szerda

Paul Yonggi Cho - Negyedik dimenzió


Egy buddhista vallásban nevelkedett koreai fiatalember 19 éves korában, halálos betegen hallotta meg az evangéliumot. Elfogadta Jézus Krisztust személyes Megváltójának, és Isten ereje meggyógyította. Azóta hirdeti Isten Igéjét; szolgálatának eredményeként több évtizede töretlen dinamikával növekvő szöuli gyülekezetének ma már 700 000 tagja van. Ez a pásztor, dr. Paul Yonggi Cho ebben a könyvében gyakorlati példákkal bizonyítva fejti ki a sikeres, győzelmes keresztény élet alapelveit.



2013. április 28., vasárnap

Preston Gillham - Amit csak a férfiak tudnak

"Drága atyám! Amit írni készülök ma, benned bízom, hogy kifejezd magad személyiségemen, tehetségemen és ajándékaimon keresztül, hogy elmondhasd, mi van a szíveden. Ámen!" Preston Gillham


Kiskorod óta ezt hallod: Légy férfi! De vajon mit jelent ez? A férfiak folyamatosan a jó és rossz közötti harcban élnek, így férfinak lenni annyit tesz, mint harcosként élni, és a legnagyobb célért, Isten méltóságáért küzdeni. Amikor hétköznapi emberek megtanulnak Krisztusban bízni, rendkívüli dolgok történnek. 

Preston Gillham gyakorlatias ötletekkel és bibliai egyszerűséggel mutatja be, hogyan követhetjük az Úr példáját, és meríthetünk erőt Istenből, hogy biztos kapcsolatokat építhessünk, és fölfedezhessük mindazt, amit csak Isten emberei tudhatnak.

Preston Gillham nem csupán a férfiakról ír, hanem a férfiasság lényegét tárja fel. Azt tanácsolja olvasóinak, hogy LEGYENEK FÉRFIAK. Gyakorlatias ötletekkel és bibliai egyszerűséggel mutatja be, hogyan kövessük az legigazabb és tökéletes férfi, Krisztus példáját. A férfiak merjenek azok lenni, akinek Isten teremtette őket.


2013. március 31., vasárnap

Bilquis Sheikh - Allah – az én Atyám?


Az ország legmagasabb köreiből származó, képzett pakisztáni asszony ír itt megtérésének körülményeiről és az azt követő Krisztus követésről. A férje oldalán, aki diplomataként képviselte hazáját Angliában és Franciaországban, megismerte Bilquis Sheikh a nyugati világot. Különböző partykon összejött keresztyénekkel, de ezektől nem hallott világos bizonyságot Jézus Krisztusról.
válása és elvetetettsége után az ő élete szegénnyé és magányossá vált. Visszahúzódva élt az atyai birtokon, Wah-ba. Hiába keresett az Izlámban elrejtettséget és bizonyosságot. Nem látta semmi értelmét Allah előre elrendelésében, hogy ő a jövőben kivetettként és magányosként éljen. Így kezdett el őszintén az Igazság után kutatni és meg is találta Krisztusban. A könyv felhívásnak bizonyul, hogy a bibliai igazságokat komolyan vegyük, Jézus követésében hitet tanúsítván anélkül, hogy a Keresztet megtagadnánk.
H. Höpfner tiszteletes úr előszavából.



2013. március 28., csütörtök

Frank E. Peretti - Ez élet sötétsége


Évekig azt mondta a könyv kiadója, hogy, nem! Nem fogják újra kiadni ezt a könyvet, hiába is keresik több ezren ezt a páratlan sikerű könyvet.
És mégis! Ez a regény magyarul először 1995-ben jelent meg és hamar óriási népszerűségre tett szert. Az Amerikai Egyesült Államokban is nagy sikert aratott könyv szinte kézzel fogható és a bibliai világképpel teljes összhangban álló módon mutatja be az embereket körülvevő szellemvilágot: a démonokat és az angyalokat. Bepillantást nyerünk a szellemi harc valóságába, meggyőződhetünk az ima szükségességéről és erejéről. A regény hatására keresztények millióinak újult meg az imaélete. A cselekmény annyira izgalmas, hogy a legjobb krimikkel is felveheti a versenyt, a témáról pedig bátran elmondható: ilyen még nem volt!
Rövid tartalom:
Asthon városában egy darabig minden a szokott kerékvágásban zajlik. De aztán egy szkeptikus újságíró és egy serény, imádkozó lelkész titokzatos jelenségekre figyel föl. Nyomozásuk során hirtelen egy rettenetes New Age összeesküvés kellős közepébe csöppenek, melynek célja a városlakók, és végső soron az egész emberiség rabulejtése. Ádáz küzdelem alakul ki a jó és a rossz erők között; a láthatatlan ütközik a látható szférával. Az Ez élet sötétsége magával ragadó történet, mely nagyon éles képet tár elénk a szellemi harcról és az ima szükségességéről. Megjelenése óta 2,7 millió példány fogyott el. Frank E. Peretti, több bestseller mű szerzője, úttörőként írt a szellemi harc témájában regényt, s ezzel több későbbi keresztény írónak kövezte ki az utat.



2013. március 19., kedd

Reinhard Bonnke - Szent szellemmel és tűzzel


    Reinhard Bonnke, a frankfurti székhelyű "Krisztus a Nemzetekért" (CfaN)  elnevezésű nemzetközi evangelizációs szervezet alapítója és vezetője. Afrikában és a világ több más pontján rendszeresen szervez "Tűz" konferenciákat, amelyek célja, hogy az egyház vezetőit inspirálja az evangélium hirdetésére a Szent Szellem erejében. Égő szenvedélytől hajtva fáradhatatlanul buzgólkodik azon, hogy emberek minél nagyobb tömegeit vezesse Istenhez. Nagyszabású evangelizációs kampányain jelek és csodák kísérik prédikációit, és nem ritka, hogy egyetlen összejövetelére félmillióan is összegyűlnek.
    "Ez a könyv nemcsak nagyszerű, de rendkívül tartalmas is! A Szent Szellemmel és tűzzel újra felszítja a lángot az olvasó lelkének legrejtettebb zugaiban is, miközben szívébe izzó ércként égeti bele azt, ami Isten szemében a legfontosabb: az emberek üdvösségre jutásának és megszabadulásának szükségességét. Bonnke megtalálja a módját, hogy mindenkit visszavezessen ahhoz a bizonyos oltárhoz - hogy újra megkeresztelkedjünk Jézus tüzében."
                                                                               Jack W. Hayford, a Church on the Way pásztora



2013. január 13., vasárnap

Szép László - A jelenések könyve - Exegézis

Kérdezz a szerzőtől!

Derek Prince - Engesztelés

Mi történt a Kereszten?


Vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi mindent szerzett meg számunkra Krisztus engesztelő műve?
A kereszten Jézus elszenvedte az összes nekünk járó gonoszt, hogy cserébe hozzáférhetővé váljon számunkra a neki járó összes jó. Az elismert bibliatanító, Derek Prince ebben a provokatív, a Szentírással gazdagon átitatott művében azt a kilenc „isteni cserét” tárja az olvasó elé, amely az engesztelés által a kereszten végbement. Annak ellenére, hogy az emberek mindnyájan büntetést, sebeket, halált, szegénységet, szégyent és elutasítottságot érdemeltek volna, Krisztus mindezek helyett bűnbocsánatot adott, valamint gyógyulást, életet, bővölködést, dicsőséget és elfogadottságot.
Könyve második felében Prince arra is kitér, hogy Krisztus keresztje milyen területeken szerzett számunkra szabadulást: nevezetesen a mostani gonosz korszaktól, a Törvénytől, önmagunktól, a testtől és a világtól. Az utolsó részben aztán arra nézve kapunk gyakorlati útmutatásokat, hogyan váljon az engesztelés személyes megtapasztalásunkká – a szerző megtérésre, hitre és a Szent Szellemmel való bensőséges közösség kialakítására szólít fel. Derek Prince több mint öt évtizede áll már az Úr szolgálatában, és pályájának több részletét ebben a könyvben tárja fel először. Ez a műve olyan írás a Krisztus által bemutatott engesztelő áldozatról, amely nem hiányozhat egyetlen elkötelezett keresztény könyvespolcáról sem.
„Vedd figyelembe a golgotai művet: tökéletes mű, tökéletes minden vonatkozásában, tökéletes minden részletében.”