2016. október 10., hétfő

Derek Prince - A Jordántól pünkösdig

A Biblia alaptanításai (3. kötet)



Derek Prince a modern egyháztörténelem egyik legnagyobb bibliatanítójaként vonult be a köztudatba, életműve több kontinensen gyakorolt döntő hatást tízezrek életére.

A volt filozófiaprofesszor és nyelvész rendkívül alapos kutatómunkájának eredményeit a lehető legegyszerűbb megközelítésben, közérthető stílusban teszi közzé, így ezeket a tanulmányokat olvasva bárki - teológiai műveltségtől és előképzettségtől, sőt felekezeti háttértől is teljesen függetlenül - könnyedén megértheti Istennek az ember sorsával kapcsolatos terveit, és közelebb kerülhet a Biblia világához.

Derek Prince munkásságának egyik főműveként arra vállalkozott, hogy összefoglalja a bibliai kereszténység legfőbb tanításait.

A sorozatnak ez a harmadik kötete a keresztségekről szóló tanítást tartalmazza. Elsőként a vízkeresztség történelmi előzményeivel, valamint bibliai tartalmával és gyakorlatával ismerkedhetünk meg. Azt is megtudhatjuk, hogy miért ellentétes a Biblia tanításával a csecsemők megkeresztelése.

A kötet második felében a Szent Szellemben való keresztségről olvashatunk. Láthatjuk, miért lehetetlen hatékony, a Szentírás mércéjével sikeresnek számító keresztény életet élni Isten Szellemében való bemerítkezés nélkül. Arra is fény derül, hogyan kell venni a Szent Szellemet a gyakorlatban, és mi számít e megtapasztalás igei bizonyítékának.

Tartalom:
- Az eredeti kifejezés
- Miben különbözik János keresztsége a keresztény keresztségtől?
- A keresztény keresztség feltételei
- A keresztény keresztség szellemi jelentősége
- Keresztség a Szent Szellemben
- Vegyétek a Szent Szellemet
- Mindnyájan szólnak nyelveken?
- Érzelmi és fizikai reakciók
- A Szellem ígérete
-Hogyan vegyük a Szent Szellemet?
- A felhőben és a tengerben





2016. augusztus 30., kedd

Joel Osteen - Jobb ​emberré lenni

A sorsformálás hét kulcsa


Joel Osteen, a houstoni Lakewood Church pásztora, akit televíziós közvetítésein keresztül sok országban a „reménység hangjaként” emlegetnek, ebben bestsellerében ahhoz segíti hozzá olvasóit, hogy mélyen magukba nézve olyan pozitív elhatározásokra jussanak, hogy jobb szülők, házastársak, főnökök, beosztottak… egyszóval jobb emberek legyenek.



2016. augusztus 1., hétfő

Derek Prince - A hit alapjai

A Biblia alaptanításai (1. kötet) 



Derek Prince munkásságának egyik fő műveként arra vállalkozott, hogy összefoglalja a bibliai kereszténység legfőbb tanításait.
Ennek a sorozatnak az első, bevezető kötetében az Istennel való találkozásról, valamint a Szentírásnak a hívő emberre gyakorolt hatásáról olvashat felrázó, inspiráló, izgalmas tanulmányokat. 
Ebben a kötetben olvasható a szerző egyik leghíresebb, szinte szállóigévé lett állítása: 
"Csak annyira szeretjük Istent, mint amennyire az Igéjét szeretjük."




2016. február 15., hétfő

Derek Prince - Az eredményes BÖJT



A böjtölés a sikeres keresztény élet egyik nagyon fontos kulcsa.
A világhírű tudós és bibliatanító, Derek Prince ebben a tanulmányában bemutatja, milyen alapvető szerepet játszott a böjt mindig is az Istenhez közeledő emberek életében, a Bibliának mind az ószövetségi, mind az újszövetségi könyveiben.
Az Olvasó szembesülhet azzal, hogy a böjt és az ima radikális változásokat képes előidézni egyének és közösségek életében egyaránt, sőt egyenesen történelmet átformáló erő szabadul fel azáltal, ha a hívők odaszántan, Isten akaratának megfelelően böjtölnek.

Emellett olyan gyakorlati kérdések is terítékre kerülnek, mint:
-mi a böjtölés célja,
-hogyan érdemes a böjtre felkészülni,
-mennyi ideig böjtöljünk, illetve
-milyen lelki, szellemi és fizikai hatásokkal jár a böjt?



2016. február 6., szombat

Karen Kingsbury - Angyaljárás



A New York Times bestseller szerzője, Karen Kingsbury (a Megváltás sorozat, az Ideje a táncnak, az Ideje az ölelésnek és sok más – hatalmas olvasótáborral rendelkező - romantikus regény írója) újabb lenyűgöző darabbal ajándékoz meg minket. Szerethető szereplők, lebilincselő történetvezetés és szívszorító pillanatok teszik izgalmassá a cselekményt. 

Az Angyaljárás sorozat első kötete az újrakezdésről, a második esélyről szól. A sportcsillag Tyler Ames-nek a baseball karrierjét derékba törő sérülése után mindössze egy cél lebeg a szeme előtt: visszakapni a korábbi életét. Ám arra kell rádöbbennie, hogy a sikerhez vezető úton mindenkit elveszített, akit szeretett és valóban fontos volt számára - beleértve egyetlen igaz szerelmét is.

Tyler egy idősek otthonában kap munkát, ahol egy Alzheimer-kórban szenvedő öreg hölgy lesz a barátja, aki a legnagyobb megdöbbenésére tudja a válaszokat az őt nyugodni nem hagyó kérdésekre…




2015. október 23., péntek

John Bevere - A sátán csalija


A sátán csalija leleplezi az egyik legmegtévesztőbb csapdát, amellyel a sátán eltéríti a hívőket Isten akaratától - a sértődést. A legtöbb ember, akit csapdába ejtett a sátán csalija, nincs is tudatában ennek. Ne hagyd becsapni magad! Találkozni fogsz sértéssel, és rajtad múlik, hogyan fog hatni Istennel való kapcsolatodra. A Te reakciód határozza meg a jövődet. Ha a sértést megfelelően kezeled, erősebbé válsz, nem pedig keserűvé.

Legnagyobb példányszámban eladott könyvének tizedik évfordulós kiadásában John Bevere megmutatja, hogyan lehetünk szabadok a sértődéstől és kerülhetjük el, hogy áldozatként gondolkodjunk. Ebben, az egész világon több mint egymillió példányban kinyomtatott könyvben olvashatsz bizonyságtételeket olyan emberektől, akik már olvasták a könyvet, és ennek hatására átalakultak; és egy áhítatos kiegészítőt is, melyben megbeszélésre való kérdéseket, igéket és imádságokat találsz.

Válaszokat kapsz olyan nehéz kérdésekre, mint:
- Miért érzek kényszert arra, hogy elmondjam a történetről az "én verziómat"?
- Hogyan harcolhatok a gyanakvó és bizalmatlan gondolatok ellen?
- Mit tehetek azért, hogy ne játszam le újra magamban a múltbeli sérelmeimet?
- Hogyan nyerhetem vissza a bizalmat, miután valaki mélyen megbántott engem?

Ez a könyv segíteni fog, hogy kimenekülj az ellenség által felállított "sértés csapdájából", és erőt fog adni, hogy szabad maradj a sértődéstől, ezáltal képessé téve, hogy akadálytalan legyen a kapcsolatod Istennel.


2015. szeptember 14., hétfő

Marilyn Laszlo és Luci Tumas - Teljesíthető küldetés


A Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány (KIA) gondozásában néhány hónapja magyar fordításban is megjelent Marilyn Laszlo Teljesíthető küldetés című könyve. A szerző az amerikai Wycliffe Bibliafordítók szervezetének tagja. A könyv a legtöbb keresztyén könyvesboltban megvásárolható.
„Egy újabb csodálatos könyv jelent meg nyelvünkön, és számunkra nem is közömbös, hogy Marilyn apai nagyapja magyar volt.

A Teljesíthető küldetés egy fiatal nő megtéréséről, majd keményen megharcolt döntéséről szól, amiből egy igen küzdelmes, de csodákkal, győzelmekkel teljes élet következett. Marilyn egy fölfelé ívelő karriert, egy szépen bontakozó szerelmet hagyott hátra azért, hogy Krisztus öröhírét elvigye Pápua Új-Guinea benszülötteinek egyik törzséhez. Közel harminc év kellett ahhoz, hogy megtanulja a Szepik Ájvam nyelvet, majd lefordítsa a Bibliát, és meg is tanítsa őket az írás-olvasás művészetére. Mindeközben átélt idegösszeroppanást, halálos betegséget, rengeteg megrázkódtatást, szenvedést, de az a Megváltó, aki életét adta Marilynért és a Szepik Ájvam népért is, győzelmessé tette ennek a nőnek az életét, elfogadta áldozatát.

A könyv olvasása közben többször feltettem  magamnak a kérdést: én milyen áldozatra vagyok kész Uramért és a rámbízottakért? Kényelemre, biztonságra vágyó óemberemet sikerül-e a Szent Lélek erejével leküzdenem, és győzelmesen megfutnom a nekem szánt pályát?

A napokban ismét elgondolkoztam Jézus szavain, hogy követői még nagyobb dolgokat is fognak cselekedni, mint  Ő. Mivel a Messiás csodái felülmúlhatatlanok (mindenféle betegség gyógyítása, halottak föltámasztása, stb.) látásom szerint azokra gondolhatott Uram, akik az evangéliumot elviszik a pogány népekhez, mivel Őt csak Izráel házához küldte az Atya. A Wycliffe Bibliafordítók élen járnak ebben a misszióban. Nekünk, magyar keresztényeknek is támogatnunk kell őket, miközben nem lehetünk tétlenek a körülöttünk élő „pogányok” megmentésében.

Aki elolvassa ezt a könyvet, abban remélem, hogy föllángol a pislákoló első szeretet!”

Kovács Gézáné Ildikó
A Magyarországi Baptista Egyház Nőbizottságának elnöke