Derek Prince (1915-2003) világszerte elismert
Biblia-tanító. Naponkénti rádióműsorát (Today with Derek Prince, másik
címén Keys to Successful Living) különböző nyelveken sugározták, a világ
lakosságának fele hozzáférhetett. Fordították többek között angol,
arab, spanyol, horvát, orosz, malagasay, tongai, szamoai nyelvre,
valamint a kínai nyelv négy különböző dialektusára.
1915. augusztus 14-én született Derek Prince brit szülők gyermekeként
az indiai Bengaluruban, iskoláit az Eton College-ban és a cambridge-i
King's College-ban végezte. Görög és latin nyelvet tanult, Cambridge-ben
elkezdte a filozófia tanulmányokat, a logikára specializálódott. 25
évesen már oktató és vezető testületi tag volt a cambridge-i egyetemen.
1941-ben vált kereszténnyé, mikor az Brit Hadseregben szolgált a II.
világháborúban. 1942-ben részt vett az El-Alamein-i ütközetben. Később
feladta akadémiai karrierét, és követte Biblia-tanítói elhívását.
Leginkább pünkösdi keresztény körökben vált ismertté, annak ellenére,
hogy tanításai egyértelműen nem felekezethez kötöttek, amit világméretű
szolgálatában hangsúlyozott. Szolgálatának mottója volt: „Reaching the
unreached and teaching the untaught” (Elérni az el nem értet és tanítani
a tanítatlant).
A háború után Jeruzsálemben élt. Itt kötött házasságot 1946-ban első
feleségével, Lydia Christensennel, aki egy gyermekotthont vezetett, és
ezzel apja lett Lydia nyolc örökbe fogadott lányának. 1948-ban az
Izraeli Függetlenségi Háború idején Angliába menekültek. 1949-ben
pásztorolni kezd egy kis gyülekezetet saját otthonában, a Hyde Park
közelében. 1957–1961 között a kenyai Kisumuban teljesített szolgálatot a
Nyang'ori Tanárképző Központ igazgatójaként. 1958-ban Kenyában örökbe
fogadtak egy afrikai csecsemőt. Amerikába emigráltak. Lydia 1975-ben
hunyt el. Derek Prince 1978-ban feleségül vette Ruth-ot, aki három
gyermeket nevelt. Így összesen tizenkét gyermek apja lett. 1979-ben
Budaörsön szolgálatvégzésre kente fel Németh Sándort és Juditot, a
magyarországi Hit Gyülekezete alapítóit. Fort Lauderdale-ben (Florida)
és Jeruzsálemben éltek. Derek Prince 2003. szeptemberében hunyt el.
Sok könyvet írt, több mint 400 tanításának felvétele jelent meg.
Jelentős könyvei például a The Grace of Yielding, a The Foundations
Series (A kereszténység hat alaptanítása), The Destiny of Israel and the
Church (Izrael és az egyház jövője), The Last Word on the Middle East
(Az utolsó szó a Közel-Keleten), Faith to Live By.
(Forrás: Wikipédia)
Magyar nyelven elérhető életrajza: Stephen Mansfield: Derek Prince- Az ember, a tudós, a tanító